Az anorexia- és a bulimia nervosa a két legfontosabb táplálkozási rendellenesség. Az evészavarok ősi eredetűek, az utóbbi években azonban egyre többen küzdenek ezzel a betegséggel, és a hivatalos orvostudomány is csak az elmúlt húsz évben kezdte komolyan venni őket. Szakemberek feltételezik, hogy a nem kielégítő evési szokások felgyorsult elterjedésének egyik oka az, hogy a divat és a média által közvetített nőideál, az elmúlt évszázadokban, de elsősorban az utóbbi évtizedekben egyre vékonyabb lett. A táplálkozási zavarok manapság sokkal gyakrabban fordulnak elő, mint húsz évvel ezelőtt. A közép- és főiskolás/egyetemista korú nők körében az anorexia nervosa feltételezett gyakorisága megközelítőleg 1%, a bulimia nervosáé pedig a 4%-ot is eléri. Ez azt jelenti, hogy a serdülő és fiatalfelnőtt lányok közül minden huszadik evészavarban szenved. A férfiak körében mindkét betegség jelentősen ritkább, előfordulásuk gyakorisága a nőkre jellemző arányszám egytizedére tehető. Az evési rendellenességek tipikusan serdülő vagy fiatal felnőtt korban jelentkeznek. Az anorexia fiatalabb korban (tizenéves kor eleje-közepe) alakul ki, mint a bulimia (tizenéves kor vége, huszonéves kor eleje). Egyes megfigyelések szerint a fejlett országokban és a gazdagabb társadalmi rétegekben gyakoribbak ezek a betegségek - az anorexia nervosa a fejlődő országokban szinte alig fordul elő. Azt is mefigyelték, hogy bizonyos foglalkozások esetén, amelyek megkövetelik az alak- és a súly szigorú karbantartását és fenntartását (például modellek, táncosok, tornászok) feltűnően nagy gyakorisággal fordul elő valamelyik táplálkozási zavar. A fiatalon anorexiában szenvedő betegből gyakran lesz később bulimiás. Bár egyértelműen egyik betegség sem vezethető vissza egyetlen okra, léteznek rizikófaktorok, melyek megléte hajlamossá teszik az egyént a betegségre. A szakemberek genetikai, biológiai és - természetesen - pszichológiai mechanizmusokkal is próbálják magyarázni az evészavarokat. Örökölhetőségre vonatkozó tanulmányok és ikervizsgálatok genetikai hajlamot kimutattak ugyan, de konkrét genetikai örökölhetőséget nem. Az egyes idegingerület-átvivő anyagok hatásán túl a biológiai elméletek elsősorban az agyban található ideg központ, a hipotalamusz szerepét hangsúlyozzák, amely a szervezet alapvető funkcióinak - például az étvágynak és a testsúlynak - a szabályozásáért felelős. Az evészavarra vonatkozóan több pszichológiai magyarázat is létezik. Az analitikus megközelítés szerint akiket gyerekkorukban súlyos családi vagy egyéb lelki megrázkódtatás, trauma ért, például gyermekkorában fizikailag bántalmazták, esetleg szexuálisan zaklatták, azoknál nagyobb az esély a testképzavar és az ehhez kapcsolódó önértékelési problémák kialakulására. Sokan a negatív gyerekkori tapasztalatok miatt elégedetlenek a testükkel, vagy akár úgy tagadják szexualitásukat, hogy kórosan lefogynak -megszabadulva ezzel nőies formájuktól, a nők másodlagos nemijellegére utaló jelektől (például csípő, mell). A mellékhatásként jelentkező menstruáció-elmaradás szintén a nemtelenség érzését támogatja. Más vizsgálatok szerint gyakrabban fordul elő evési rendellenesség azoknál, akik maiximalista, teljesítmény-orientált családban nőnek fel, és a koplalással vagy az önhánytatással legalább a saját testük feletti kontrolt gyakorolhatják. Szociálpszichológiai megközelítés szerint nagyon fontos szerepet játszik az evészavarok kialakulásában - főleg a 60-as évek környékén Twiggy, a híres angol modell divatvilágba való bevonulása után - a sztárok és modellek világában eluralkodó szinte csontsovány nőideál. Népszerű gyermekjátékokban is egyre inkább felfedezhetjük ennek az új eszményképnek a jeleit, mint például a Barbie baba és utánzatai esetében. A mai modellek, szépségkirálynők, szinésznők nagy része (a súly és magasságméretei alapján) evési zavarral küzd, mégis őket állítja nap mint nap a nők elé példaképként a média. Ezt a feltevést támogatja az a megfigyelés is, hogy a fejlődő országokban, ahol a médiának jóval kisebb szerep jut, sokkal ritkábbak az evészavarok. Meg Ryan színésznő Adriana Sklenarikova modell A Brit Egészségügyi Szervezet az "Evési rendellenességek, testkép és média" című terjedelmes cikkben élesen támadta a médiát és a divatipart az evészavarokra gyakorolt hatásuk miatt. Arra volna szükség, "hogy a televízió és a divatlapok valószerűbb testarányokat mutassanak be", állítja a cikk. "Az elmúlt húsz éves utánkövetéses vizsgálatok alapján a (táplálkozási zavarok miatti) halálozási arány durván a 15-20 százalékot is eléri." A cikk így folytatódik: "Az elmúlt néhány évben a társadalmilag elfogadott ideális testalkat egyre soványabbá vált, sokkal vékonyabbá, mint az átlagos lakosság testalkata. Ettől a nők kövérnek és nehéznek érzik magukat." Íme néhány a cikk jótanácsaiból: 1. A médiának, mint információ-csatornának felelősségteljesebb hozzáállást kellene tanúsítania - nem szabadna túlságosan sovány nőket topmodelleként feltüntetni, hanem ehelyett a testképek sokkal valósághűbb palettáját kellene felvonultatni. 2. El kellene vetni azt a szokást, hogy sovány nők reklámozzák a termékeket. 3. Egészségügyi szakértőket kellene alkalmazni a médiában, akik felhívnák a programkészítők figyelmét arra, hogy a képernyőn szereplő személyek alkata mértéktelen fogyókúrázásra ösztönözheti a fiatalokat. 4. Az egészségügyi szakemberek feladata volna, hogy a fiatalokat befolyásoló, alapvető táplálkozási kérdésekre vonatkozó tudatosságot növeljék. 5. A gyerekekkel és tinédzserekkel foglalkozó egészségügyi gondozóknak kötelességük nyomatékosítani, hogy a diétázás nem mindennapi rutin, hanem csak szükség esetén kell alkalmazni. Amennyiben a fogyókúra indokolt, egyértelmű, elérhető és biológiailag megfelelő célokat kell felállítani. Az evészavarok esetében a gyógymódok közül a viselkedkésterápia a legsikeresebb, melynek során első lépésként tudatosítani kell a beteggel, hogy amit csinál az nem egészséges, és meg kell győzni a terápiában való részvételre. Ez általában nagyon nehéz, hiszen a páciens gyakran ellenáll a kezelésnek: például éjszaka a kórtermet szinte testépítő szalonná formálva, a betegek megfeszítő tornagyakorlatokat végeznek, hogy a napi bevitt "rengeteg" kalóriamennyiséget letornázzák. A viselkedésterápia mellett a páciensnek étkezési naplót kell vezetnie, amelybe mindig pontosan rögzíti, mikor, hol, mit és mennyit evett, és hogy milyen érzések társultak az étkezéshez. Amennyiben mindez nem hoz változást, gyógyszeres kezeléssel egészítik ki a terápiát. A betegek egy részénél előfordulhat visszaesés is, de terápiás kezelés mellett ez mindig egyre ritkábban történik meg, és mindig egyre rövidebb ideig tart. A kezelés hatásos lehet néhány hónap alatt is, de néha eltarthat évekig - ez többek közt attól függ, mennyi ideje kezdődött, és miért alakult ki a betegség. Minél korábban veszik észre a tüneteket a család vagy a barátok, és minél inkább támogatják a pácienst, annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra.